Év sportolója-választás: a férfiaknál úszó lesz az első!
Az M4 Sport műsorában Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke és Csisztu Zsuzsa alelnök ismertette, kik kerültek az első három közé az egyes kategóriákban a 67. M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán.
Korábban kitüntetéseket kapott, most távollétében 12 év börtönre ítélte Aljakszandra Heraszimenyát, a londoni olimpia kétszeres gyorsúszó ezüstérmesét a minszki bíróság, mert Lukasenka ismert bírálója szerintük szankciókra és „Fehéroroszország nemzetbiztonsági érdekeit sértő” akciókra szólította fel az embereket.
Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok fehérorosz úszónő az egyik legismertebb kritikusa a fehérorosz elnök, Alekszandr Lukasenka-féle rendszernek, ami nyilván azért is érdekes, mert ugyanez a sportoló, ugyanebben az országban, előbb „a Haza szolgálatáért érdemrend 3. fokozatát” kapta meg a 2012-es londoni olimpián szerezett két ezüstérme után, majd a Rióban megnyert bronzérmét követően a „Becsületrend” kitüntetést is átvehette 2016-ban.
A még az egykori Szovjetunió területén 1985-ben született Heraszimenyának, a riói olimpia után két évvel született meg kislánya, Szófia, majd rá egy évre, 2019. augusztus 7-én jelentette be, hogy felhagy a versenysporttal. A háromszoros olimpiai érmes Heraszimenya egyike volt azoknak az élsportolóknak, akik 2019-ben elmenekültek Fehéroroszországból, miután lecsaptak a hatóságok azon közszereplőkre, akik tiltakoztak Alekszandr Lukasenka csalásgyanús újraválasztása ellen – írja az insidethegames.
Az országban 2020-ban zajló tüntetések miatt a visszavonult úszó egyike volt azon sportolóknak, akik aláírtak egy nyílt levelet, amelyben szabad választásokat követeltek, miután az elnökválasztáson Lukasenka a szavazatok több mint 81 százalékát szerezte meg.
Az ellenzékieket, köztük a második számú jelöltet, Szvjatlana Csihanuszkáját, a kampány során őrizetbe vették, míg Héraszimenia megalakította a BSSF-et, (Belarusian Sport Solidarity Foundation) a fehérorosz Sport Szolidaritás Alapítványt, ami a fogva tartott és elnyomott sportolókat támogatja, s amely szervezet anyagi és jogi segítséget nyújt a hatóságok célkeresztjébe kerülő sportolóknak.
Az úszónőt egy Lukasenka által júliusban aláírt új törvény miatt állították bíróság elé, amely lehetővé tette a távollétében történő tárgyalást. A bíróság ezek alapján elrendelte Heraszimenya lakásának, autójának és bankszámláin lévő 48 700 dollárnak a lefoglalását is.
Mindezek mellett, most a távollétben megtartott tárgyalásán 12 év börtönre ítélték, s Heraszimenya ezzel ismét bővítette azon sportolók körét, akiket politikai tiltakozásuk vagy szerepvállalásuk miatt büntet a fehérorosz állam.
A nyitóképen: Aljakszandra Heraszimenia a női 50 méteres hátúszás eredményhirdetésén a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 27-én. MTI Fotó: Kovács Tamás